Budapest, 2021. február 25. – A Greenpeace Magyarország nyílt levélben fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Karácsony Gergely főpolgármesterhez, hogy a döntéshozók konkrét intézkedésekkel végre valóban lépjenek fel a magyarok millióinak egészségét károsító légszennyezés ellen, ezzel együtt pedig tegyenek érdemi lépéseket a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célok teljesüléséért [1] [2]. A zöld szervezet a régi, szennyező autók importjának korlátozását és a városokból való kiszorítását, a környezetbarát közlekedésre való mielőbbi átállást, a tiszta fűtési módok támogatását, és az illegális hulladékégetés felszámolását követeli. 

Fotó: Járdány Bence / Greenpeace

A szennyezett levegő miatt évente több mint 13 000 magyar hal meg idő előtt, amivel Magyarország az egyik legszennyezettebb levegőjű tagállam az Unióban. A súlyos légszennyezettség miatt az Európai Bíróság február 3-i ítéletében kimondta, hogy Magyarország uniós jogot sértett azzal, hogy nem hozott megfelelő levegőtisztasági intézkedéseket a PM10-szennyezettség csökkentése érdekében.

A fővárosban kiemelten rossz a helyzet. A légszennyezés okozta megbetegedések és halálesetek egészségügyi költségei évente egy lakosra vetítve mintegy 680 000 forint összegű veszteséget okoznak Budapestnek. Érdemi lépéseket hosszú évek óta hiába várunk, pedig egy 2018 év végi közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a budapestiek egyértelműen a légszennyezettséget tartják a legnagyobb környezetvédelmi problémának, és a tiszta levegő érdekében kétharmaduk kitiltaná a régi, szennyező, elsősorban dízel gépjárműveket a város területéről. A Greenpeace kapcsolódó petícióját máig több mint 40 ezren írták alá.

Az azonnali intézkedések szükségességét fokozza a jelenlegi koronavírus-válsághelyzet. Tudományos jelentések sora mutatja ugyanis, hogy a levegőszennyezés nemcsak könnyíti a koronavírus terjedését, de súlyosabbá is teszi a betegség lefolyását. A légszennyezés akár a koronavírusos halálesetek 25 százalékáért is felelős lehet.

Mindezek tükrében a Greenpeace azt várja a miniszterelnöktől és Budapest főpolgármesterétől, hogy sürgősen és érdemben lépjenek fel a tiszta levegő és a párizsi egyezményben megfogalmazott klímacélok teljesülése érdekében. 

Ehhez kormányzati szinten a következő intézkedések meghozatala szükséges:

  • Korlátozzák a szennyező járművek importját a 2020-as ígéretekhez híven.
  • Szüntessék meg a koronavírus-járvány alatt bevezetett, további forgalmat generáló ingyenes parkolást.
  • Tegyék lehetővé, hogy a városok saját hatáskörben korlátozhassák a szennyező járművek behajtását (pl. behajtási díj bevezetésével).
  • Támogassák a környezetbarát közösségi közlekedést országos és települési szinten.
  • Legkésőbb 2040-re vezessék ki a belső égésű motoros járműveket. 
  • Támogassák az épületszigetelést és fűtéskorszerűsítést.
  • Lépjenek fel az illegális hulladékégetés felszámolása érdekében, valamint tiltsák be a lignit lakossági égetését.
  • Támogassák a tiszta fűtési módokat a rászorulók körében is.

Budapest főpolgármesterétől a Greenpeace a levegőtisztasági intézkedéseken túl, a főváros éghajlatvédelmi stratégiája ügyében vár sürgős lépéseket. A főváros jelenleg egyeztetés alatt álló Fenntartható Energia- és Klíma Akcióterve ugyanis megdöbbentő módon 2050-re mindössze 80%-os kibocsátás-csökkentési célértéket tűz ki. A klímaválság közepén semmiképpen nem fogadható el olyan éghajlatvédelmi stratégia, ami nem tűzi ki célul a karbonsemlegesség mihamarabbi elérését. Ezzel a dokumentumtervezet szembemegy a Fővárosi Közgyűlés klímavészhelyzetet kihirdető határozatának szellemével, illetve az Európai Unió és Magyarország vonatkozó (pl. klímatörvény) célkitűzéseivel, amelyek karbonsemlegességet terveznek 2050-re.

Budapest főpolgármesterének komoly felelőssége és mozgástere van arra, hogy a főváros légszennyezettsége ellen fellépjen. Zöld városvezetőként pedig nyilvánvaló felelőssége van abban, hogy Budapestnek 2021-ben elfogadható éghajlatvédelmi stratégiája legyen. Ennek érdekében a főpolgármestertől a következő intézkedéseket várja a zöld szervezet:

  • Hozza nyilvánosságra a szennyező járművek Budapestről történő fokozatos kivonására vagy a járművek differenciált behajtási díjjal történő korlátozására vonatkozó ütemtervét.
  • Határozzon meg ütemtervet a belső égésű motoros járművek végleges kivezetésére – 2035-re az összes belső égésű motoros járművet ki kell vonni a forgalomból a fővárosban.
  • Hozza nyilvánosságra ütemtervét arra vonatkozólag, hogy mikor és milyen lépéseket kíván tenni a fenntartható mobilitás fejlődéséért és terjedéséért Budapesten.
  • Intézkedjen, hogy a Főváros Klíma Akcióterve tűzzön ki legkésőbb 2040-re karbonsemlegességi céldátumot, és az időszakos részcélokat abból kiindulva határozzák meg.

A fenti intézkedések végrehajtása nélkül továbbra is jelentős mértékben károsodik a magyar emberek egészsége, saját és gyermekeink jövője kerül veszélybe.


Jegyzetek:

[1] A Greenpeace nyílt levele Orbán Viktor miniszterelnöknek az országos levegőtisztasági intézkedések szükségességéről. https://sites.greenpeace.hu/wp-content/uploads/2021/02/gphu_tisztalevegot_nyiltlevel_20210225_ov.pdf

[2] A Greenpeace nyílt levele Karácsony Gergely főpolgármesternek a fővárosi levegőtisztasági és klímavédelmi intézkedések szükségességéről. https://sites.greenpeace.hu/wp-content/uploads/2021/02/gphu_tisztalevegot_nyiltlevel_20210225_kg.pdf

Photomontage for Children and Air Pollution Initiative in Mexico. © Aarón Borrás
Tiszta levegőt!

Évente közel 13 ezer magyar ember hal meg a súlyosan szennyezett levegő miatt. Követeljünk egészségünk érdekében komoly lépéseket a döntéshozóktól!

Cselekszem